Közlemény a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 2017. júniusi módosításáról

A szakmai tapasztalatok és a felmerült egyéb módosítási igények alapján 2017 júniusában módosításra került a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet. A támogatást igénylőket és a kedvezményezetteket érintő legfontosabb módosítások a következők:

 

1) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a Kormány előzetesen állást foglal annak a projektjavaslatnak a tekintetében, amelynek támogatását az irányító hatóság egymilliárd forintot meghaladó összegben javasolja megállapítani. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatok Kormány elé terjesztése lassítja a döntés-előkészítési folyamatot, ezáltal a

kötelezettségvállalást, szerződéskötést és a támogatás kifizetésének megkezdését is. Erre, valamint a 2017. évre meghatározott fejlesztéspolitikai célokra tekintettel szükséges azon projektek körének szűkítése, melyeket az igényelt támogatási összegre tekintettel állásfoglalás céljából a Kormány elé kell terjeszteni. Az egymilliárd forintos értékhatár hárommilliárd forintra emelése csökkenti az irányító hatóságok adminisztratív terheit, gyorsítja a döntés-előkészítés folyamatát, ugyanakkor továbbra is széles rálátást biztosít a Kormány számára a jelentősebb támogatási igényű projektjavaslatok esetén.

2) Az európai uniós támogatások hatékony és eredményes felhasználásához a jól előkészített projektek járulhatnak leginkább hozzá. A megvalósítás során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a projektek végrehajtása során jelentkező költségnövekmény sokszor a projektek nem megfelelő előkészítéséből ered, ami egyrészt veszélyezteti a projektek megvalósítása menetét, másrészt kiemelt audit kockázatot hordoz magában. Az előzőekre tekintettel indokolt a projekt-előkészítési, tervezési tevékenységek kapcsán az előkészítés, tervezés – közbeszerzési költségeken kívül eső – összes elszámolható költségének 5%-ról 7%-ra történő emelése. Az előkészítési, tervezési költségek emelésével azonban nem változik az egyéb költségek legmagasabb engedélyezett aránya (15,5%).

3) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet a szerződések vonatkozásában a részletes kifizetési ellenőrzési szempontok között azt tartalmazta korábban, hogy a szerződés aláírása, hatálybalépése dátumának korábbinak vagy aznapi dátumúnak kell lennie, mint a szerződés tárgyának megvalósítási kezdő dátuma. A Ptk. értelmében a szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni akkor is, ha nem ugyanaz az okirat tartalmazza valamennyi fél jognyilatkozatát, hanem a szerződő felek külön okiratba foglalt jognyilatkozatai együttesen tartalmazzák a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítását. Az ajánlatot az azzal való egyetértést kifejező jognyilatkozattal lehet elfogadni. A Ptk. hivatkozott rendelkezései alapján előfordulhat olyan eset, amikor a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítása már megtörtént, ugyanakkor a szerződés tényleges írásba foglalására még nem került sor. Ez alapján elegendő az is a kívánt cél eléréséhez, ha az elfogadó jognyilatkozat aláírása és hatályossá válása megelőzi a teljesítés megkezdését.

4) A hatályos szabályok alapján mérföldkő elérését megelőzően utófinanszírozású időközi kifizetési igénylés esetén kifizetési igénylés csak abban az esetben nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10%-át, de legalább akétszázezer forintot. Indokolt megteremteni a lehetőséget arra, hogy az irányító hatóságok a kedvezményezettek, projektek eltérő jellegére, sajátosságaira figyelemmel ezen mértékektől eltérő, alacsonyabb mértékeket határozhassanak meg felhívásonként.

5) A szabályozás értelmében a támogatási igény benyújtása során a támogatást igénylőnek projektszintű mérföldköveket kell meghatároznia, amelyet a projekt megvalósítása szempontjából jelentős időpontban, jelentős esemény megtörténtekor vagy a projekt megvalósítása révén elért szakmai vagy műszaki eredmény felmerülésekor érhet el. A jelenlegi szabályozás értelmében minimum egy, a projekt fizikai befejezéséhez kapcsolódó mérföldkő terveztetése szükséges, azzal, hogy az nem eshet egybe a záró kifizetés benyújtásával. A gyakorlati tapasztalatok alapján indokolt megteremteni a projekt megvalósításának folyamatos előrehaladása érdekében a szakmai beszámoló és a kifizetések elválasztásának lehetőségét.

6) A gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján kidolgozásra került egy olyan jogszabályi rendelkezés, amely a közlekedésfejlesztési vagy környezeti és energiahatékonysági tárgyú projektet megvalósító közszféra szervezet kedvezményezett által a szállító részére kötelezően nyújtandó előleg mértékét, továbbá az előlegre vonatkozó biztosítéki szabályokat határozza meg.

 

Észrevételeivel, kérdéseivel kérjük forduljon bizalommal munkaszervezetünkhöz!