Mecsekvidék Egyesület

Nyár a Mecsekvidéken…

A Mecsekvidék Helyi Közösség Leader Egyesület a nyáron  három helyszínen is nyitott porta programokkal várja az érdeklődőket és látogatókat!

A tavaszi Medvehagyma fesztiválon megvalósult helyi termék piac program után a nyáron egy másik értékesítési formával ismerkedhetnek meg a   kistermelők és a látogatók . Az élménygazda program országszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az egyesület szervezői is ezt tartották szem előtt, amikor három helyszínen Pogányban, Kozármislenyben és Pellérden különböző termékcsoportokat és tevékenységeket bemutató nyitott portákkal várják az érdeklődőket.

Június 29-én Pogányban a P33 Levendula ligetben virágszedéssel, családi programokkal várták nem csupán a helyieket, hanem a közeli településeken élőket is. A napot a Pannon Szimfonikusok nyárzáró koncertje tette feledhetetlenné.

Július 13-án  Kozármislenyben a Mislenyi ízműhely és Sacikonyha fog össze és a kovászos kenyér és zöldség és gyümölcskrémek készítésének rejtelmeibe engednek bepillantást a látogatóknak. A nap folyamán kis piacon meg lehet vásárolni nem csak az ő termékeiket, hanem a város Öregfalusi termelőinek készítményeit is. A cél az, hogy a jövőben meghirdetett workshopokra kedvet ébresszenek a városban élő fiatal családok körében.

A nyarat augusztusban Pellérden a Bocz család portáján megrendezendő fűszer ünneppel zárjuk.

Augusztus 17-én a család nyitott portáján saját fűszercsokrot is lehet szedni, de  terítékre kerülnek a kistérség termelőinek finomabbnál finomabb készítményei. Ez az izgalmas gasztro hétvége méltó zárása lesz a szervezők reményei szerint.

A programokról a www.mecsekvidek.hu oldalon és az egyesület közösségi oldalán is bővebben tájékozódhatnak.